Fantasztikus eredmények

Amikor az ember úgy dönt, hogy szakmát választ sok esetben még öntudatánál sincs, hiszen a középiskola padjából kikerülve nekem is el kellett döntenem hogy milyen irányba szeretnék tovább haladni, azonban meg kell mondjam őszintén, hogy így visszatekintve azt gondolom, hogy még az önellátásra is alkalmatlan voltam, nem még hogy tudjam, hogy miből szeretnék élni, hogy milyen szakmát szeretnék magamnak választani. Így pedig a jog felé vettem az irányt, hiszen úgy gondoltam, hogy követek egy pár családi példát, az édesapám és persze a nagybátyám személyében. El is végeztem az egyetemet, azzal nem volt gond, azonban már a záróvizsgák közeledtével tudtam, hogy én nem igazán szeretnék ügyvédbojtár lenni és ügyvédi irodát nyitni, sokkal inkább vonzott a nagyapám által annyira szeretett mezőgazdaság, arra azonban reményem sem volt, hogy ezt a család és a szüleim megértsék, én legalábbis akkor úgy gondoltam.

Azóta nagypapám már az égből figyel engem, a gazdaság pedig az én kezemben van, hiszen nagypapa az utolsó éveiben szinte mindent arra tett fel, hogy az én utamat egyengetni tudja, és el tudja fogadtatni a családdal, hogy néha nem a legeslegjobban jövedelmező szakmai az ember útja, hanem bizony az, amit igazán szeret, ami felé a szíve húzza. Most pedig már azt mondhatom, hogy nem kis eredménnyel sikerül hála a jó égnek működtetni a gazdaságot, hiszen újabb és újabb pályázatokat hozunk el nyertes eredménnyel és szinte minden évben sikerül valamilyen fejlesztést bevinni a vállalkozás életébe. Nem olyan régen például egy altalajlazító került beszerzésre, amit az Umwelt kft. munkatársai hatalmas segítségével gyorsan és nagyon jó minőségben sikerült megvásárolnunk, és azt kell mondjam, hogy fantasztikus eredményeket tudunk elérni a segítségével. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy kövesse a szíve súgását, és merje azt csinálni amihez valóban kedve van, mert ténylegesen eredményes azt gondolom csak azon a területen lehet.