Az ember manapság már számos dolog tekintetében azt érzi, hogy annak is örül, hogy ha egy jó minőséget sikerül kapnia, igazság szerint teljesen mindegy hogy milyen téren. Nem igazán küzd azért, hogy jobbat és egyre jobbat tudjon szerezni mondjuk szerelő tekintetében, mert hihetetlen sok idő és macera másikat keresni. Rengeteg utánajárás és energia szükséges ahhoz, hogy mondjuk egy másik csapatot találjunk a felújítás megoldására, még akkor is, ha azért minőségben vannak gondok. Inkább megalkuszik az ember, mert már nem szeretne vitatkozni, nem szeretne nehéz helyzeteket, és megelégszik azzal, amit egyszer már talált.
Ezt maximum egy háztartás engedheti meg magának, egy vállalkozás biztosan nem, hiszen hosszú távon egy ilyen temperamentumú működtetés akár a cég működését is lehetetlenné teheti. Egy vállalkozás esetében – és ezt tapasztalatból mondom – csak az a járható út, hogy ha az ember mindig a legjobb minőséget választja. Addig keresgél, még erre rá nem lel. Én például számtalan esetben ajánlások útján döntök. Számos ismerős nyújtott már segítséget egy-egy szolgáltató kiválasztásában, hiszen hihetetlen sokat számít a tapasztalat.
Én például a https://kogwheel.com/hu/ csapatot egy nagyon jó ajánlás útján találtam meg, egy olyan ajánlás által, aminek semmi köze sem volt a céges szférához, ugyanis az egyik nagyon jó barátom munkahelyén tartott a Kogwheel csapata egy tréninget, ami alapján javasolta nekem is, hogy keressem fel őket, hiszen rengeteget segített számukra a kommunikációban és az asszertivitásban ennek a cégnek az összes foglalkozása. Azóta pedig az együttműködésünk töretlen, és azt gondolom, hogy ez a jövőben sem fog változni, hiszen hihetetlen módon elégedett vagyok az eredményeikkel. Csak a tökéletessel elégedj meg ha céged van és haladni szeretnél előre! Máshogy biztosan nem fog menni a céljaid elérése.